Mily sötét hetek következnek még! Főleg, ha ilyen intenzítással folytatom a tanulást... De nincs mit tenni, mert a szerelem öl, butít és nyomorba dönt, a reménytelenség még a maradék, csekély mennyiségű önbizalmat is elveszi. Múlt héten is sikerült úgy lejáratnom magam előtte, hogy ezek után nem is csodálom, ha nem akar többé látni (vagy legalább is olyan formában nem). Pedig én figyelmeztettem előre mindenkit, béna vagyok, koloncnak és tömegnek elég, de semmi produktívra nem vagyok képes, mindazonáltal két óra alvás és mély depresszióba zuhanás után ne várjon tőlem senki semmit.  Ennek megfelően hoztam is a standard kudarcoskodásból csillagos ötöst (csak hogy legyen mivel díszíteni a karácsonyfát). Ha ez még nem lenne elég, azt lehetőséget, hogy tisztázzam a dolgokat, nos azt is elszalasztottam. Utólag mindig olyan hihetetlenül okos vagyok. "Így kellet volna csinálni, ezt és ezt kellet volna mondani, nem kellett volna ilyen pofát vágni." VOLNA, VOLNA, VOLNA! Az elszalasztott lehetőségek halmozója és elszenvedője vagyok. Ha a hibáimból utat építenék, egy nyolc sávos autópálya lenne az Egyenlítő mentén. Az erényeimből max a kertben vezetne egy vékony utacska a komposztálóig. Ettől függetlenül azért még addig megyek lejáratni magam, amíg nem lesz valami, vagy nem szól valaki, hogy sok lesz már belőlem...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.